
Újabb fejlesztés a Lőrinci ÁFÉSZ-nél
A Lőrinci ÁFÉSZ 26 élelmiszerboltból, és egy vas- műszaki szaküzletből álló hálózatot üzemeltet az Észak-Magyarországi Régióban Lőrinci, Zagyvaszántó, Apc, Jobbágyi, Csécse, Rózsaszentmárton, Szűcsi, Heréd, Petőfibánya településeken. A tisztán magyar tulajdonú Coop lánc tagja. Szállítói száma több mint harminc és hangsúlyozottan döntő részt magyar cégek. Beruházásait saját erőből és pályázati forrásokból valósítja meg. A térség egyik legfőbb munkaadója 112 főt foglalkoztat, melyek döntő része nő, van köztük pályakezdő, 40 éven felüliek, hátrányos helyzetűek, többgyermekes családanyák. A helyi gazdasági és kulturális élet támogatója, mozgatója, több a térségben megvalósított rendezvény tevékeny részese. Tradicionálisan évtizedek óta foglalkozik tanulóképzéssel, már több száz szakember képzését hajtották végre sikeresen a hálózat boltjaiban, mely folyamat ma is aktív kapcsolatot tart fenn több szakiskolával, és az illetékes területi kamarával.
A legutóbbi fejlesztés keretében a szövetkezetnél olyan Integrált Vállalatirányítási Rendszer bevezetésére került sor, mely biztonságos, költséghatékony megoldást ad a COOP Hungary Zrt.-vel való napi üzleti folyamatok irányítására, hosszútávú kifinomult támogatási rendszert jelent az ÁFÉSZ egységek közötti működés szervezésére. A rendszer stabil, egységes, jól üzemeltethető központi megoldásokat nyújt egy képzett, elkötelezett fejlesztői hátérrel. A rendszer további részeként két meghatározó kereskedelmi egységben került bevezetésre a vonalkódos boltirányítási(BIR) rendszer, mely a már működő egységekkel és az integrált irányítási rendszerrel összekapcsolódva az ÁFÉSZ pénzügyi, kereskedelmi, számviteli feladatainak gerincét képezi. A Vezetői Döntéstámogató Rendszer bevezetésével az irányításban résztvevő szakemberek (elnök, kereskedelmi vezető, főkönyvelő) munkáját, döntéseik meghozatalát elősegíti a hatékonyabb üzletmenet biztosítása érdekében. A sokrétű hálózatos kereskedelmi működésből adódó adminisztratív feladatok ellátását a pénzügyi folyamatoktól a kapcsolattartáson keresztül integrált formában megvalósult Elektronikus Iratkezelési Rendszer telepítése segíti, mely összekapcsolódva az ERP és DSS rendszerrel egy komplex irányítási rendszert alkot.
A rendszer bevezetésére a GOP.-2007- 2.2.1. pályázati kiírásra beadott nyertes pályázat megvalósításával nyílt lehetőség.
„A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.”








